kezdőlap | galéria | térkép | letöltés | kapcsolat
HU | SK | EN | DE

A Bodrog-menti térség

történelem

A Honfoglalás előtti idők

A korai idők emberi tevékenységére a régészeti leletekből következtethetünk. Az őskőkorban nagy jelentőséggel bírtak a térségünkben fellelhető obszidián-lelőhelyek, később, kb. 5000 éve a pattintott kőszerszámok mellett megjelentek a csiszolt eszközök, elkészültek az első cserépedények, de ezekből az időkből nálunk konkrét emlékek nem kerültek elő.

A következő évezred egyik jelentős korszakát "bodrogkeresztúri kultúrának" nevezték el. A folyó mentén megtelepedett népek cölöpökre építkeztek, foglalkoztak földműveléssel és igavonó állatokat is tartottak. A bronzkorban többször kicserélődött az itt lakó népesség, amit a hátrahagyott különböző típusú cserépedények és kéziszerszámok is igazolnak. A kb. 2500 évvel ezelőtt élt vaskori ember már fazekaskorongot használt, és értett a vaskohászathoz.

Az i.e. 3-2. század fordulóján érkeztek vidékünkre a kelták, akik magasabbrendű civilizációt képviseltek, ezáltal évszázadokon át meghatározták a műveltség jellegét és befolyásolták történelmünket. Ebből a korból gazdag leletanyag maradt fenn. A kelták elsősorban a Bodrog jobb partján telepedtek meg, de szórványaikkal behálózták a Bodrogközt is. A férfiak sírjába fegyvereket és szükségleti cikkeket is tettek, a nőket ruháikkal és ékszereikkel együtt temették el, és mindkét nem díszes fémcsatokat hordott a ruháin. Az egyik legfontosabb központ Zemplén volt. Az ezt követően betelepülő dákok és szarmaták egybeolvadtak az itt élőkkel, sajátos kultúrát hozva létre. Állattartással, vadászattal, halászattal foglalkoztak, és pénzt használtak bronz-, arany-, ezüst- és ötvözet anyagokból.

Az i. sz. 2. században germánok nyomultak be a vidékre, élénk kereskedelmi tevékenységet előidézve, amire a kor nagy számban fellelt pénzkészlete utal. Ezzel kezdetét vette a népvándorlás kora, ami a 10. századig folytatódott mialatt térségünkben gepidák, majd avarok és szlávok jelentek meg.

Az Árpád-ház kora

Honfoglaló őseink megtelepedésének egyik első helyszíne a Bodrogköz volt. Ennek gazdálkodási és stratégiai okai voltak: a honfoglalók a magukkal hozott állattartási és földművelési ismereteiket nagyszerűen tudták kamatoztatni a dús füvű legelők és a magasabban fekvő vízmentes területek birtokában, ráadásul a lapályos Bodrogköz katonailag is jól védhető helynek minősült. Emellett a vidék bővelkedett vadban és halban, megélhetést biztosítva a szaporodó magyar lakosság számára. A területről és a korabeli eseményekről Anonymus is beszámolt: "Mialatt több napon át ott időztek, a vezér és övéi látták a föld termékenységét, mindenféle vad bőségét, meg azt, hogy milyen gazdag halban a Tisza és a Bodrog folyam, ezért a földet kimondhatatlanu megszerették."

A Bodrogközben eddig 29 honfoglalás-kori temetőt tártak fel. A vaskori eredetű zempéni földvár a magyar honfoglalás idején is fontos központ maradt, sőt, megerősítésére is sor került a 9-10., vagy inkább a 10-11. század fordulóján, amikor végső formája kialakult. Mivel királyi vár lett, presbiteri templom épült benne, még István király uralkodásának idején. Első királyunk érdeme a megyerendszer kialakítása is, így a várispáni székhelyként szolgáló vár lett Zemplén vármegye székhelye, fontos szerepet betöltve a határvédelem szervezésében, a fontos kereskedelmi utak védelmében.

I. András (Endre) a 11. század közepén Zemplén-megyei birtokot szerez, Ketel vitéz leszármazottaival való csere révén, hogy azt jegyajándékba adja feleségének, Anasztáziának, aki bölcs Jaroszláv, a kijevi nagyfejedelem lánya volt. Az királyné ugyanis időnként szeretett volna minél közelebb lenni szülőhazájához, így udvarházat is építtetett Sárospatakon.

Árpádházi Szent Erzsébet ábrázolása

A 11. század végén Tarcalon jelentős esemény zajlott a világi jog megalapozásának szempontjából, ugyanis a Könyves Kálmán által összehívott országgyűlésen többek között eltörölték a boszorkánypereket, miután kinyilvánították, hogy "boszorkányok márpedig nincsenek".

1207-ben Sárospatakon született II. András és Merániai Gertrúd lánya, a későbbi szent, akit Árpádházi Szent Erzsébet néven máig a tevékeny szeretet és keresztény önfeláldozás jelképeként tisztelnek az egész világon.

1214-ben keletkezett a leleszi prépostság alapítólevele, ami alapján a 12. század végén létesített premontrei kolostor országos jelentőségű hiteles helyként működött 1874-ig, a közjegyzői intézmény létrehozásáig. Máig Leleszen őrzik a tragikus sorsú Gertrúd királyné szívét.

Az 1241-42. évi tatárjárás a környéken is pusztított, nem kímélve sem az épületeket, sem a lakosságot, de még a szőlőültetvényeket sem. Egyes települések teljesen elnéptelenedtek, ezért IV. Béla király a szőlőműveléshez is értő olasz és vallon telepeseket hívott az országba, akiknek emlékét ma is őrzi néhány településnév: Bodrogolaszi, Olaszliszka. A második honalapító király emellett várakat építtetett védelmi célokra, így emelték (a Hegyközben) a füzéri, (a Bodrogközben) a nagykövesdi, (a Hegyalján) a pataki várat (nem a 16. században épült és most is álló, hanem a sátoraljaújhelyi Várhegyen álló várról van szó). Az ez időben keletkezett épületek közül kevés maradt meg, így pl. a karcsai körtemplom és Bodrogszentes (Svätuše) temploma – ma mindkettő református.

A 14-17. század

Az Árpád-házat a nápolyi Anjou-ház követte a trónon, egy olyan korszakban, amelyben az erő és a föld a hatalmaskodó tartományurak kezében volt. Károly Róbert azonban 1312-ben a Kassa melletti Rozgonynál sikeres harcot vívott ellenük (rozgonyi csata), majd visszaszerezte az ország területének jelentős részét, amit később politikai és gazdasági hatalmának megerősítésére használt. Ekkortájt épült fel a tokaji vár, immár a harmadik, a Bodrog és a Tisza összefolyásánál.

1429-ben Zsigmond király a térség birtokjogát a Pálóczi-családnak adta, akik 1526-ig maradtak birtokban. Ebben az időben kezdődtek a feudális rendet és a katolikus egyházat támadó husziták betörései a vidékre, akik felett Hunyadi Mátyás Sárospatak mellett aratott győzelmet 1458-ban, véget vetve a cseh "hűtlenek" betöréseinek. Az 1514. évi Dózsa-féle felkelés idején vidékünk nem vált semmilyen nagyobb mozgalom gócpontjává, legalábbis nincs erre vonatkozó adat.

Az 1526-ban török ellen hadba vonuló királyi hadhoz csatlakozott a zempléni főispán, Pálóczi Antal is, aki a csatában életét vesztette. A mohácsi veszedelmet túlélő Perényi Péter koronaőr a királyi koronát Abaújba menekíti, majd elfoglalja a Pálóczi-birtokokat. Miután támogatásával mindkét királyjelöltet megkoronázták, Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd is megerősítette őt birtokában, sőt, kinevezték abaúji főispánná és erdélyi vajdává. A két király harminc évig tartó csatározásokba kezdett az ország területi uralmáért, aminek során a legtöbb korabeli építmény rommá vált. Perényi eközben elkezdte felépíteni családi rezidenciáját Sárospatak Bodrog-parti andezitszikláján. Az elsők között tért át a református hitre, és hozzá kötődik a sárospataki Református Kollégium 1531. évi megalapítása is.

Szapolyai János halála után 1541-ben a török bevette Buda várát, három részre szakítva az országot. Ehhez a változáshoz kötődik a tokaji borvidék felemelkedése, mivel az akkori legnevesebb borvidéket, a Szerémséget elfoglalta a török, de a szerémségi szőlőművelők csapatostól vándoroltak északra, és Tokaj környékén folytatták a bortermelő tevékenységet.

Az 1590-es évek végén épült fel a Bodrog-parti Borsi kis várkastélya.

Az 1593-ban kirobbant tizenöt-éves háború véget vetett a térség viszonylagos békéjének, amit ismét hadakozások sora követett. A Habsburg- és török csapatok óriási károkat okoztak a lakosságnak, az elégedetlenség pedig kirobbantotta a Bocskai-felkelést. Bocskai, a zempléni származású nemes elfoglalta vidékünket is, megszerezte Sárospatak várát, majd 1605-ben a szerencsi országgyűlésen Magyarország fejedelmévé választották. A Habsburg-ellenes hadakozást később Bethlen Gábor erdélyi fejedelem vezette, halála után pedig I. Rákóczi György fejedelem vette át az irányítást, aki 1644-45-ben a svédek oldalán részt vett a harmincéves háborúban is.

A Rákócziak kora

I. Rákóczi György 1616-ban felségül vette Lorántffy Zsuzsannát, így a vidék egy évszázadra a Rákóczi-család birtokába került. Uralmuk alatt élte Patak és a Református Kollégium a fénykorát. A pataki várat méltó fejedelmi rezidenciává, a várost egyetemvárossá akarták fejleszteni, de a házaspár a fejedelem-választást követően 1630-ban Erdélybe költözött, és Zsuzsanna asszony, férje 1648. évi halála után tért csak vissza kedves birtokára. Fiuk, II. Rákóczi György belekeveredett a lengyel trónért folytatott harcba, és 1660-ban harci sérülésébe belehalt. Ezután hol a törökök, hol az ellenük vonuló császári csapatok fosztogatták a vidéket, kimondhatatlan pusztítást okozva. Ezekben a háborús időkben mégis felépült Zemplén vármegye székháza, amely ma is áll a kis, szlovákiai Zemplén nevű településen.

II. Rákóczi Ferenc - Mányoki Ádám festménye

II. Rákóczi György özvegye, Báthory Zsófia, aki csak házassága miatt vette fel a református vallást, férje halála után rekatolizált, és a Zemplén-megyei ellenreformáció élére állt. A Református Kollégium is bujdosásra kényszerült.

Az 1666-tól kibontakozó Wesselényi-féle összeesküvés résztvevői a pataki vár Sub Rosa termében kezdték meg tárgyalásaikat, azonban hamar elbuktak és az összeesküvő főnemeseket – addig példátlan módon – kivégezték, 1671-ben. Az ifjú Rákóczit csak a hatalmas váltságdíj mentette meg, amit anyja fizetett a császárnak. Ezután viszont a császári csapatok itt állomásoztak, miközben raktárnak, istállónak használták a vártemplomot és kifosztották a templom alatti értékes kriptarendszert.

1676-ban a borsi várkastélyban megszületett II. Rákóczi Ferenc.

A Felvidék ezidőtájt ismét szembehelyezkedett a Habsburgokkal és a törökök oldalára állt. A kuruc mozgalom élére Thököly Imre került, aki Zrínyi Ilonát feleségül véve a gyermek II. Rákóczi Ferenc nevelőapja lett. A török kiűzésére összefogott hadak azonban fokozatosan erősödve visszafoglalták az országot és megdöntötték Erdély függetlenségét is A Felvidékre visszatérő ifjú II. Rákóczi Ferencet a nemzeti ellenállás reménységének tekintették, ami alapot adott az 1697-ben kirobbant hegyaljai felkelésnek. Rákóczi ekkor még igyekezett a bécsi udvarban tisztázni magát a felkelés szervezésének vádja alól, de a francia királynál már szövetségest keresve tapogatózott, ami miatt börtönbe került, majd megszökött és Lengyelországba menekült. 1703-ban mégis élére állt a népi felkelésnek, aminek központja a Tisza-hát lett, vidékünk elsősorban hadellátási és felvonulási terület szerepet játszott, ami nagy megterhelést okozott a lakosságnak. Rákóczi többször is átutazott és megszállt a tájon. 1708-ban Sárospatakon jelentős országgyűlést tartott. A vesztes csaták után hazája elhagyására kényszerült, de élete végéig reménykedett az ország újabb szabadságharcában. A háborút lezáró szatmári béke révén Magyarország visszatért a Habsburg-monarchiába.

A polgárosodás útján

A Rákóczi-szabadságharcot követő pozsonyi országgyűlés törvényei korlátozták a reformátusok vallásszabadságát, a jobbágyok örökösödési jogait, és az állandó hadsereg felállítása súlyos terhet jelentett. 1735-ben a törökországi Rodostóban meghalt Rákóczi fejedelem, aki sokak számára még mindig a függetlenség reményét jelentette.

Az 1737-ben Zemplén-megyei javaslatra megszülető királyi rendelet zárt borvidékké nyilvánította Hegyalját, a világon elsőként.

Mária Terézia a harcokban és járványokban megfogyatkozott lakosságot idegenek betelepítésével igyekezett pótolni, de térségünkben a magyarság továbbra is megőrizte számbeli fölényét, bár sok szlovák, ruszin és zsidó is megjelent. Az 1740-48 között lezajlott osztrák örökösödési háborúban Zemplén vármegye is kiállított egy lovasezredet, amelynek parancsnoka a térség egyik birtokosa, báró Sennyey László volt.

Mária Terézia uralkodása idején elismerték az önálló magyar államiságot, előírták a magyar tanácsosok bevonását a Magyarországot érintő ügyekbe, magyarok kinevezését egyházi és világi hivatalokba, stb. A magyar rendek ugyanakkor visszautasították a nemesi adózást, ragaszkodtak kiváltságaikhoz. A jobbágyok kiszolgáltatottságuk miatti elkeseredése olykor lázadásokban tört ki. A királynő és a rendek viszonyának megromlása után Mária Terézia rendeletekkel kormányzott, közöttük több is pozitív változást hozott, pl. a tanügyi rendelet, az egészségügy javítását célzó rendelkezések és az úrbérrendezés.

II. József nem koronáztatta meg magát, hogy ezzel is jelezze "kalaposságát", vagyis hogy nem kívánja kezét a rendi kiváltságok betartásával megkötni. Uralkodása a felvilágosult abszolutizmus csúcsát jelentette, és többnyire előremutató változásokat hozott. Ilyen volt a türelmi rendelet, ami biztosította a nem katolikus keresztények vallásgyakorlását és hivatalviselési jogát, ami a református egyházközösségek újjáéledését idézte elő térségünkben is. Jobbágyrendelete bővítette a jobbágyok szabadságjogait és fokozta a termelőkedvet; a nyelvrendelet pedig ösztönözte a nemzetiségi nyelvek használatát.

1802-ben megszületett Kossuth Lajos (a hagyomány szerint Olaszliszkán, útban a család monoki otthonába), aki 4-éves korától Sátoraljaújhelyben nevelkedett, később ügyvédkedett, ott mondta első nyilvános beszédét, míg felsőbb iskoláit Sárospatakon végezte. A Széphalomban letelepedő Kazinczy Ferenc a kis zempléni faluból irányította a magyar nyelvújítási mozgalmat. 1839-ban országgyűlési határozatot hoztak a zempléni vizek, vagyis a Bodrog, a Latorca, a Laborc, az Ondava és a Tapoly szabályozására. Ennek sikere érdekében 1846-ban Széchenyi István a vidékre érkezett. 1847-ben Petőfi Sándor is bejárta a környéket, megörökítve annak szépségét.

Az 1848. évi forradalom hadműveletei csak érintették a térséget, amikor a "bodrogkeresztúri ütközetben" Klapka György csapatai győzelmet arattak a császáriakon, majd Tokajnál átkeltek a Tiszán. A Klapka tokaji szálláshelyének falában ma is látható ágyúgolyó őrzi az esemény emlékét. A győzelem érdekében Zemplén vármegye is kiállított egy lovas csapatot és egy önkéntes zászlóaljat, ami azonban a harcokban csúfosan szétfutott.

A nemzeti kormány kihirdette a teljes jobbágy-felszabadítást, amivel Magyarország a polgárosodás útjára lépett. A világosi fegyverletétel után Kossuth emigrációba menekült. A háborúskodást megsínylette a híres Hegyalja is, a szőlők parlaggá váltak, munkáskéz híján. Az osztrák gazdaságpolitika addigra már úgyis tönkretette a tokaji bor kereskedelmét, ennek nyomán pedig odalett a minőség is.

A Kiegyezéstől napjainkig

A Kiegyezéssel egy új, dualista szerkezetű Osztrák-Magyar Monarchia jött létre, ami segítette a polgárosodást. Zemplén-megye visszanyerte önkormányzatát, de átalakult közigazgatása: megszervezték a körjegyzőségeket, állandósultak a járás-székhelyek és visszaállították a főszolgabíró intézményét. Fellendült a pénzügyi élet, új vasúti vonalakat hoztak létre, iskolákat építettek, megerősödött a gazdaság.

A 19. század végén megjelenő filoxéra-járvány azonban a szőlőültetvények csaknem egészét kipusztította Hegyalján. Az elszegényedett szőlőművelők jelentős része kivándorolt Amerikába. Később innen hozták be a filoxérával szemben ellenálló alanyokat, ami új lendületet adott a szőlőtelepítésnek: 1910-re az új telepítésű szőlők területe 7400 holdnál is több volt. Tokajban a Millenium évében alakították ki a Szerémi/Szerelmi pincesort, az impozáns borházakkal.

1906-ban Rodostóból ünnepélyes keretek között hazaszállították II. Rákóczi Ferenc hamvait és méltó módon eltemették a kassai Szent Erzsébet dóm kriptájában.

1908-ban megszületett az első magyar bortörvény.

Sátoraljaújhely az új határral

Az első világháború eseményei a térség határain kívül maradtak, a vereség hatásai azonban mérhetetlenek voltak: felbomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, és az új határvonalak teljesen átalakították vidékünk életét. 1918-19-ben a csehszlovák csapatok elfoglalták a Felvidéket és Zemplén-megye északi részét; csak a Sátoraljaújhely-Csap vasútvonalnál álltak meg. A Tanácsköztársaság harcai itt is folytak, bukása után megkezdődtek a kitelepítések. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum révén nemcsak Magyarország veszítette el területének 2/3-át, hanem Zemplén-megye is. Létrejött Felső-Bodrogköz, aminek központja Királyhelmec lett, míg Alsó-Bodrogköz magyar területen maradt. A tokaji borok kereskedelmét bonyolító kereskedelmi utak átvágásával, a felvevőpiacok elveszítésével a térség határszéli, elszegényedett régióvá vált. Ezt tetézte a húszas évek végének gazdasági válsága, ami csak 1933-ban kezdett enyhülni.

Az 1938. évi területi revízió során Felső-Bodrogköz, a Bodrog jobb partján lévő községekkel együtt visszakerült Magyarországhoz. Ez az állapot azonban csak a II. világháború végéig maradt fenn, és 1945. januárjától ismét a trianoni határvonal érvényesült. A szlovák oldalon rekedt magyarságot törvényes úton minden vagyonuktól, sőt választási joguktól is megfosztották, és a későbbi időkben is számtalan módon diszkriminálták.

A szocialista időszakban a hagyományos mezőgazdaságra helyeződött a hangsúly, az ipari tevékenység itt nem öltött nagyüzemi formát, viszont a borsodi iparvidék erőltetett fejlesztése elvitte a munkaerőt a zempléni kistájakról. Így Tokaj-Hegyalján is az egyetlen megoldás a nagymértékű gépesítés volt, a szőlőtermelésben is, ami teljesen átalakította a hagyományos termelési módokat. Az iparosodás elmaradása ugyanakkor biztosította a természeti környezet tisztaságának megőrzését, mind a mai napig.

A rendszerváltás óta a nagyüzemi gazdaságok elaprózódtak, elterjedtek a kisebb-nagyobb magánvállalkozások, amelyek Tokaj-Hegyalján általában mérsékelt erőforrásokkal gazdálkodnak, a Bodrogköz azonban mély válságából mindmáig nem tudott a valódi fejlődés útjára lépni.

Az Európai Unió lehetőségei egyre nagyobb teret biztosítanak a határszéli helyzetből való kiszabadulásnak, különösen a hagyományos művelési módokhoz való visszatérés és a turisztikai adottságok kihasználása által.

forrás:
Bogoly János - Boros László - Tamás Edit: Folyók közén, 2009

impresszum  |  adatvédelem  |  admin
Valid XHTML 1.0 Strict  |  készítette  HonlapSzalon