kezdőlap | galéria | térkép | letöltés | kapcsolat
HU | SK | EN | DE

A Bodrog-menti térség

földrajz

A Bodrog folyó

Bodrog folyó

A Bodrog egy forrás nélküli, öt folyó egyesüléséből születő folyó. Az Ung, a Feketevíz, a Laborc, az Ondava és a Latorca folyók a szlovákiai Zemplén településnél lesznek eggyé, innentől nevezik a folyót Bodrognak, ami 65 km-rel távolabb, Tokajnál ömlik a Tiszába. A folyó a kiváló tokaji bort termő hegyaljai hegylánccal párhuzamosan kanyarog, így választja el egymástól Zemplén térség két kistáját, a Bodrogközt és Tokaj-Hegyalját. A Bodrog bal partján az Alföld részeként egészen a Tiszáig húzódik a Bodrogköz – aminek északi határát a Latorca alkotja –, a jobb oldalon pedig a Zempléni-hegység hegylábán elterülő Tokaji történelmi borvidéket kíséri – a borvidéket Szőlőskénél érve el.

A Bodrog 11.552 négyzetkilométer teljes vízgyűjtő területének 2/3-a Szlovákia területén van, az ország területének 14,7%-áról szállítja el a vizet, így ez Kelet-Szlovákia legnagyobb vízfolyása, úgy, hogy Szlovákia területén a folyónak csupán 15 kilométeres szakasza található.

A Bodrog magyarországi mellékvizei a hegyekből lefutó bővizű patakok, a Ronyva, a Bózsva, a Radvány, a Tolcsva. A Bodrog ártere nagyon széles, mivel a Bodrogköz túlnyomó része tökéletes síkság, 94-100 m tengerszint feletti magassággal. A folyó völgyében egymást érik a többnyire gazdag élővilágot őrző elhagyott folyómedrek és morotvák, ami azt igazolja, hogy az elmúlt 16-18 ezer év során a Bodrog többször változtatta folyásirányát, medrét – az ilyen kanyargós folyóknál ugyanis könnyen előfordul, hogy egy nagyobb áradás során a túlfejlett kanyarulatok lefűződnek, s egyes ágakat elhagynak.

Az ember is folyamatosan alakította a folyót és környezetét, így az utóbbi évszázadokban a táj képe és ökológiai rendszere alaposan megváltozott. Gróf Széchenyi István támogatásával 1863-65, majd 1884-98 között 15 átvágást végeztek a Bodrogon, aminek eredményeként a 125,6 km hosszú folyó medre 71 km-re rövidült. A mederátvágásokat követően a folyó mentén 22 holtág alakult ki. A településeket töltésekkel próbálják megvédeni az árvizektől.

A Bodrogköz földrajzi jellemzői

A Bodrogköz a Tisza, a Bodrog és a Latorca (Latorica) folyók által közbezárt terület, melyet kettészel a magyar-szlovák határ. Teljes területe 945 négyzetkilométer, ebből a Magyarországra eső területrész 556 négyzetkilométer. A magyarországi területet Alsó-Bodrogköznek, a szlovákiai részt Felső-Bodrogköznek nevezik.

Uralkodóan síkvidéki táj, de Szlovákiában több vulkáni hegy teszi morfológiailag változatosabbá. Legmagasabb pontja, a Tarbucka (227 m) Szlovákiában található. Legmélyebb területe (93 m) Kisvárda és Sárospatak között húzódik. A morfológiát a folyóvízi és a szélerózió alakította.

a Bodrogköz műholdról

A Bodrogköz a pleisztocén végén kialakult alföldperemi süllyedék része. Földrajzilag a tiszai Alföldhöz tartozik, azon belül pedig a Felső-Tiszavidék része. A hordalékkúp magasabb szintjein a száraz időszakban futóhomok képződött. A mélyebb szinteket a vízfolyások rendszeresen elöntötték, ami jelentős erózióval, illetve üledék-felhalmozással járt. A táj képét az élő- és holtmedrek, folyóhátak és homokszigetek teszik változatossá.

A Bodrogközben 8 talajtípus található, a legjellemzőbb talajképző kőzet az agyag és a homok, amelyek előfordulása élesen elválik egymástól. A terület általában mélyfekvésű ártér, melynek síkját csak az ártér szintjéből kiemelkedő homokdűnék teszik változatossá. Ezek a homokbuckák humuszos homokkal és barna erdőtalajokkal borítottak. A mélyfekvésű területek talajait elsősorban a nehéz agyagok jellemzik. A tartósan vízborította területeken tőzeges láptalaj alakult ki. Ezek jelentős része a lecsapolások következtében eltűnt, manapság csak nyomokban találhatók meg.

A Bodrogközben általában magas a talajvíz szintje, ami természetes éves ciklusok szerint változik: tavasszal, hóolvadás után megemelkedik, míg a száraz időszakokban alacsonyabb. A térség felszínét ember és természet folyamatosan alakítja. Az ember – a száraz élőhelyet kínáló homokbuckákon megtelepedve – fokozatosan kiterjesztette tevékenységét és művelés alá vonta a környező vizes élőhelyeket, melyeket saját igényei szerint átalakított: megváltoztatta a növényzetet, a folyók vízjárását és a teljes vízgazdálkodási rendszert, valamint hozzájárult a talajok megváltozásához.

Tokaj-Hegyalja földrajzi jellemzői

Tokaj-Hegyalja része a mai Zempléni-hegységnek – az egykori Eperjes-Tokaji-hegységnek. A történelmi borvidék teljes területe 887 négyzetkilométer, és 27 település területét öleli fel. Tokaj-Hegyalja a világ első zárt borvidéke 1737 óta, 2002-ben pedig a Világörökség részévé nyilvánították, kultúrtáj kategóriában.

A kistáj a hegység déli és keleti peremvidékén húzódik, mintegy 55-60 km hosszan és 25-30 km szélességben; formára nagyjából háromszög, aminek sarkait a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy, az abaújszántói Sátor-hegy és a tokaji Nagykopasz-hegy alkotják. A hegyláncot a Bodrog folyó övezi, ezüstösen fénylő füzesek és nyárasok társaságában. Feljebb erdőssztyeppek, melegkedvelő cserjések, szárazabb és középnedves termőhelyű erdőségek, völgyi kaszálók, hegyi rétek váltakoznak.

Tokaj-Hegyalja mai domborzata rendkívül tagolt: völgyekkel, vízfolyásokkal sűrűn felszabdalt, alacsony középhegység. Bár felszíne hosszú évmilliók alatt alakult ki, s az eredeti vulkáni formák eltűntek vagy megváltoztak, a táj vulkáni eredete már első pillantásra szembeötlő. Maguk a vulkánok mintegy 9-15 millió évvel ezelőtt működtek, és Európában egyedülállóan változatos formában hozták létre a mai Tokaj-Hegyalja alapkőzeteit. A vulkáni kőzetsorozatokat később utóvulkáni folyamatok bontották, alakították át, ezzel is fokozva a hegyoldalakat felépítő földtani képződmények színességét.

Tokaj

A Tokaji-hegy (Nagykopasz-hegy) az Eperjes-Tokaji hegyláncnak az Alföldre mélyen előreugró, izoláltan álló vulkáni kúpja. 514 méter magas, meredeken emelkedik ki a 100 méter körüli tengerszint feletti magasságú csatlakozó síksági kistájakból (Bodrogköz, Taktaköz, Nyírség). Hegyalja talajai olyannyira változatosak, hogy akár dűlőről dűlőre különbözőek, a borokat egyedi tulajdonságokkal felruházva. Domináns talajtípusok az anyagbemosódásos barna erdőtalaj és a Ramann-féle barna erdőtalaj, amelynek változatai között megtalálható a nyirok, a kőpor, a lejtőtörmelékes, kőzettörmelékes és a középkötött vályog, valamint a vályogos lösztalaj. A területen a legelterjedtebb a vulkáni kőzetek málladékából keletkezett agyagos nyiroktalaj, amiben gyakori a kőzettörmelék, kőzetzárvány. A nyirok, ha túl nedves, annyira ragadóssá válik, hogy az ásóra tapad, ha pedig kiszárad, kőkeménnyé válik, és a vizet is nehezen szívja be. Vörös színét a vas-hidroxid adja. A másik meghatározó talaj a löszből képződött "sárgaföld". Fajtái a lejtőtörmelékkel, kőzettörmelékekkel, fosszilis talajjal kevert lejtőlösz és löszvályog, valamint a tokaji hegyen vagy az Olaszliszkától északra fekvő dombokon található homokos lösz. Jó vízgazdálko- dású, jó vízáteresztő, alacsony mésztartalmú talajféleség. A lösz elsősorban a hegység déli peremére jellemző, de a Hegyalja szélén, a Hernád felé nyugatra, illetve az Alföld felé délre terjed tovább. Megtalálható még az erősen átkovásodott kőzetekből és horzsakőből keletkező kőpor, ami tulajdonképpen mechanikai mállás következtében létrejött váztalaj. A kőpor a fehér riolitnak, a horzsakőnek és a perlitnek finom szemcsés törmeléke. Kevéssé kötött, nem képlékeny, a vizet nem tárolja. Hőkapacitása rossz, ezért a szőlőtőke szárazságban hamar kisül belőle, télen kifagy.

forrás:
Élet a folyók között - A Bodrogköz tájhasználati monográfiája, Miskolci Egyetem, 2008;
Lóki József - Félegyházi Enikő: A Bodrogköz kialakulása és mai felszíne;
Konecsny Károly: A Bodrogköz vízrajza és vízgazdálkodása

impresszum  |  adatvédelem  |  admin
Valid XHTML 1.0 Strict  |  készítette  HonlapSzalon